Versenyeredmények: 24 aranyérmet szereztek a szentesi úszók Hódmezővásárhelyen

Versenyeredmények: 24 aranyérmet szereztek a szentesi úszók Hódmezővásárhelyen

A szenior úszóévad egyik legkedveltebb eseményét immár negyedik alkalommal a Hód-Triatlon és Öttusa SE, valamint a Hódfürdő Kft. rendezte meg Hódmezővásárhelyen. A kétnapos Consolis ASA Nemzetközi Szenior Úszóversenyen a Gyarmati Dezső Sportuszodában negyvenhat klub vett részt, a magyarok mellett szerb és román egyesületek is, kétszázhetvenhárom versenyző állt rajtkőre.

A Szentesi Delfin ESC-t húszan képviselték a szomszédvári eseményen, akik negyvenöt érmet szereztek, köztük huszonnégy aranyat, tizenöt ezüstöt és hat bronzot gyűjtöttek. A Kurca-parti klub két legeredményesebb úszója, Virágos Éva és Pengő Erzsébet hét, illetve öt alkalommal csapott elsőként a célba.

Ami az egyéni eredményeket illeti, Virág Éva hét számban állt rajhoz, ezek közül egyik sem sem talált legyőzőre. Pengő Erzsébet is ötször állhatott fel a dobogó tetejére, valamint egy ezüstérmet is begyűjtött. Palásti Katalin és Pólyáné Téli két-két alkalommal lett első, előbbi viszont egy második hellyel is gazdagodott.

Venczel Kincső mindössze csak a világcsúcsot jelentő versenyszámára koncentrált, de rajta kívül egy-egy aranymedált szerzett Horváth Roland, Debreczeni Beáta, Bocskay Zsófia, Kókai László és Bodnár Istvánné.

Világraszóló szentesi siker is született Hódmezővásárhelyen, ugyanis Venczel Kincső 200 méter pillangón új korosztályos világcsúcsot úszott. Venczel 2:30,66-os idővel csapott célba, ezzel az amerikai Laura Val 2001 óta fennálló 2:31.55-ös csúcsát adta át a múltnak.

 

Egyéni eredmények:

  • Virágos Éva - 1. hely: 100 gyors, 100 hát, 200 gyors, 400 gyors, 200 hát, 50 gyors, 50 hát;
  • Pengő Erzsébet – 1. hely: 100 gyors, 200 mell, 200 gyors, 400 gyors, 50 gyors - 2. hely: 200 vegyes;
  • Palásti Katalin – 1. hely: 100 hát, 50 mell, - 2. hely: 200 mell;
  • Téli Éva – 1. hely: 50 mell, 50 pille;
  • Venczel Kincső – 1. hely: 200 pille, (Új világcsúcs) 200 gyors;
  • Horváth Roland – 1. hely: 200 mell – 2. hely: 200 gyors, 200 vegyes, 400 gyors, 100 mell, 50 gyors;
  • Debreczeni Beáta – 1. hely: 50 mell – 2. hely: 200 mell – 4. hely 100 hát;
  • Bocskay Zsófia – 1. hely: 100 gyors – 2. hely: 50 mell;
  • Kókai László – 1. hely: 100 hát – 2. hely: 100 gyors;
  • Bodnár Istvánné – 1. hely: 50 mell;
  • Biár Nelli – 2. hely: 200 mell - 3. hely: 50 mell,100 mell – 6. hely: 50 gyors;
  • Demeterné Zsuzsa – 2. hely: 200 hát – 3. hely: 50 hát;
  • Kókai Ibolya – 2. hely: 50 pille;
  • Nyéki Anikó – 3. hely: 50 pille; 4. hely: 100 gyors, 50 gyors, 100 pille;
  • Kovács Attila – 3. hely: 200 gyors – 5. hely: 50 gyors, 50 hát;
  • Ferke Gáborné – 3. hely: 50 mell;
  • Antonjuk Krisztina – 4. hely: 100 mell - 6. hely: 50 mell;
  • Török Imre Gábor – 4. hely: 50 mell – 8. hely: 100 gyors;
  • Kanfi-Horváthné Berezvai Gyöngyi – 5. hely: 50 mell;
  • Verók Attila – 9. hely: 50 mell, 50 gyors;

Váltó eredmények:

  • 4x100 m mix gyors váltó – I. hely: V. k.cs. (Virágos Éva, Pengő Erzsébet, Kovács Attila, Kókai László)
  • 4x50 m női vegyes váltó – II. hely: IV. k.cs. (Virágos Éva, Nyéki Anikó, Biár Nelli, Pengő Erzsébet)
  • 4x50 m mix gyors váltó - II. hely: IV. k.cs. (Pengő Erzsébet, Nyéki Anikó, Kovács Attila, Horváth Roland)
  • 4x100 m mix gyors váltó – III. hely: III. k.cs. (Nyéki Anikó, dr. Venczel Kincső, Török Imre Gábor, Horváth Roland)

 

Forrás: delmagyar.hu

Kép forrása: Szentesi Delfin ESC